A 7. Fenntarthatósági hét alkalmából a Puraset Kft. szűrőanyag gyártó üzemében, Jászfényszarun fogadta a helyi iskola két 7. osztályos tanulóit. A programban résztvevő diákokat két, 20-25 fős csoportban fogadták a víztisztítással foglalkozó szakemberek. A gyár területén először egy előadás keretében avatták be a fiatalokat a fenntarthatóság és egészséges vizek kapcsolatának témájába, ahol az általános vízügyi ismertető mellett a Puraset Kft víztisztító szűrőanyagaival is megismerkedhettek. Azt is megtudhatták, hogy ezeket az anyagokat hogyan gyártják és milyen módon alkalmazható a víz megtisztítása során. A hazai vizek mellett egy világszintű kitekintést is kaptak, fényépeken láthatták, hogy például Ghánában, milyen napi nehézséget okoz az embereknek, a koruk béli gyerekeknek hozzájutni a tiszta, egészséges ivóvízhez. Az előadó, Szalay András, a Puraset Kft ügyvezetője, arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenki, egyénileg is tud tenni a jövő jobbá tételéért a tudatosabb fogyasztással vagy a csapvíz választásával. Az előadás után a gyerekek meglátogatták az üzemet, ahol bemutatták nekik a szűrőanyag gyártás lépéseit és a cég által fejlesztett és gyártott vízkezelő berendezéseket. Végezetül a témával kapcsolatos minden kérdést igyekeztek a Puraset mérnökei megválaszolni és kedvet csinálni ahhoz, hogy a jövőben talán majd kollégaként üdvözölhetik a diákokat.
Első ghánai projektünk, az Akim Wenchi településen kihelyezett PurAID® berendezésünk próbaüzeme sikeresen lezárult.
Tulajdonságok
Távol-Keleti terjeszkedésünk Vietnámmal kezdődött, ahol hatalmas probléma az ivóvizek arzénszennyezettsége.
Tulajdonságok
Cégünk 2019 év februárjában 15 darab, egyenként 12 m3/nap kapacitású AsMet arzénmentesítő berendezést adott át a Szabadkai Vízműveknek....
Tulajdonságok