Hírek

PurAID® berendezést adományoztunk Ghánában

Tartalom

Áder János köztársasági elnök januári ghánai útja során látogatást tett a magyar tervezéssel és építéssel megvalósult Kumasi szennyvíztisztító telepen, a program során köztársasági elnöki jelenlét mellett átadásra került egy PurAID ivóvíztisztító berendezés a Jospong Cégcsoport vezérigazgatójának.


Két évvel ezelőtt kezdődött meg a Pureco-Unit Konzorcium első nagy afrikai, ghánai megrendelővel kötött szerződés keretében megvalósuló projektje Ghánában, Kumasi városban. A város kezeletlen szennyvízének tisztítására egyedi megoldásként tervezett és épített szennyvíztisztító telep átadására 2021 májusában került sor. A próbaüzem végén járó, kiváló tisztítási paramétereket mutató, szennyvíztisztító telep megtekintése során Áder János elmondta, a projekt jól mutatja, hogy „hazánk nemcsak a problémákra világít rá, hanem a megoldásokat is meg szeretné mutatni, elvinni azokat oda, ahol azokra a világban a legnagyobb szükség van”.
A program során köztársasági elnöki jelenlét mellett átadásra került egy PurAID ivóvíztisztító berendezés a Jospong Cégcsoport vezérigazgatójának, Dr. Joseph Siaw Agyepong úrnak az eredményes ghánai-magyar üzleti együttműködésekért tett szakmai erőfeszítéseiért, a magyar tervezéssel, fejlesztéssel Ghánában megvalósult és megvalósuló vízipari beruházások sikeréhez való hozzájárulásának elismeréseként. 

A Kumasi Szennyvíztisztító Telepet a Pureco-Unit Konzorcium tervezte és építette meg Ghána egyik legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a Jospong Cégcsoport beruházásának keretében. Ez jelentős siker Magyarország számára, mert a ghánai befektető erős nemzetközi versenyben választott végül magyar technológiát, magyar vállalkozót.
A Jospong Cégcsoport Ghána egyik legdiverzifikáltabb holdingtársasága, amely más afrikai országokban és Ázsiában is tevékenykedik. A vállalat a gazdaság mintegy 14 ágazatában érdekelt, a legnagyobb tevékenységet a hulladékgazdálkodás területén végzi, ide kapcsolódik a tengelyen szállított folyékony hulladék kezelése is. A Jospong Cégcsoport beruházáshoz a magyar exporthitel-ügynökség, az EXIM biztosított nemzetközi színvonalú finanszírozást. 

A Pureco Cégcsoportba tartozó Puraset Kft. által a Jospong Cégcsoport vezérigazgatójának felajánlott PurAID berendezés egy általunk fejlesztett, adszorbens alapú, moduláris egységekre alapozott, kompakt, mobil víztisztító berendezés, mely vidéken, elzárt területeken élő közösségek szennyezett ivóvízének tisztítására alkalmas. 
A PurAID berendezés Ghánában már nem ismeretlen, Akim Wenchi városában a helyi vízművekkel (Community Water and Sanitation Agency, CWSA) szorosan együttműködve már sikeresen telepítésre került egy PurAID rendszer, mely a településen található egyik helyi közkút vízének vas- és mangántalanítására, baktérium mentesítésére szolgál. Jelenleg a telepített berendezés próbaüzeme zajlik, az elmúlt két hónaperedményei alapján a tisztítási hatásfok kiváló, a berendezés által megtisztított víz minősége: WHO előírásoknak megfelelő ivóvíz.  

Általánosságban is elmondható, hogy a termék iránt az országban nagy a kereslet, a vidéki területek ivóvízzel való ellátása égető kérdés Ghánában is. Egy-egy ilyen berendezés 6 000 – 10 000 liter vizet képes megtisztítani naponta, telepítése, üzemeltetése egyszerű és költséghatékony. 

Áder János jelenlétében a Puraset Kft. által felajánlott PurAID rendszert Dr. Joseph Siaw Agyepong, a Jospong Cégcsoport vezérigazgatója egy elzárt kistelepülésen fogja letelepíteni. 

Nagy örömünkre szolgál, hogy Ghánában is jelen lehetünk szakértelmünkkel, elkötelezettségünkkel, tudásunkkal és tapasztalatunkkal.

Képgaléria

Arzénmentesítés Rinyaújlakon

Képgaléria

Arzénmentesítés Rinyaújlakon
puraset_graf_kez_1.png

Intro

Társaságunk a Rinyaújlaki óvodában – a falikúthoz illesztve – szerelte fel PuraWell arzénmentesítő berendezését.

Tulajdonságok

  • Alcím

PurAID® projekt Ghánában

Képgaléria

PurAID® projekt Ghánában
dsc6750.jpg

Intro

Első ghánai projektünk, az Akim Wenchi településen kihelyezett PurAID® berendezésünk próbaüzeme sikeresen lezárult. 

Tulajdonságok

  • Alcím

Arzénmentesítő közkutak Szerbiában

Képgaléria

Arzénmentesítő közkutak Szerbiában
depositphotos_25556937_ds.jpg

Intro

Cégünk 2019 év februárjában 15 darab, egyenként 12 m3/nap kapacitású AsMet arzénmentesítő berendezést adott át a Szabadkai Vízműveknek.... 

Tulajdonságok

  • Alcím